...amikor (félig) negatív posztot írok, pedig ez volt amit mindenképp el akartam volna kerülni, mert soha nem akartam panaszkodni vagy rinyálni amiatt, hogy miért nincs nekünk még gyerekünk. De tegye fel a kezét az, aki évek óta vár babára és soha egyetlen egyszer sem keseredett neki, hogy másnak miért megy olyan könnyen, neki meg miért nem?
Én nem vagyok egy irigykedős fajta, sőt egyenesen hidegen hagy mások számos dolga (itt főként az anyagiakra gondolok, mert azt bizony észrevettem, hogy sok-sok ember nagyon is fókuszál arra, hogy kinek mije van és nem egyszer irigyek is...de ez egy külön off bejegyzés lenne, most nem megyek bele), de ma eljött a nap, hogy kaptam egy secret infót (ami röhej, hogy még nem is biztos hogy igaz), miszerint az egyik kolléganőm terhes. Ezzel még nem lenne bajom (bár az idő előrehaladtával egyre élesebben érzem a kontrasztot egy-egy terhességi hír kapcsán, hogy nekünk még mindig nincs nekik meg máris...), de a történet ott kezdődik, hogy ez a kolléganő finoman fogalmazva nem anya-típus. Köztudottan elég öntudatos és törtető valaki, az a tipikus "megszerzem amit akarok" ember, akinek én személy szerint a közelmúltban kötött házasságának érzelmi alapjait is megkérdőjelezem, de ez már aztán végképp nem tartozik rám. Lényeg a lényeg, hogy nem igazán szereti a gyerekeket, és igazából idáig eszébe se jutott hogy legyen, de ha már férjhez ment meg hát a kor stb., most már jó lenne. És -ha a hírek igazak- nagyjából első próbálkozásra sikerült is.
Most akkor hogy is van ez? Én értem, hogy nekem valamit tanulnom kell ebből az egész utamból ami a babáig vezet, azt is tudom, hogy az életben nem érdem szerint osztogatják a lapokat és egész egyszerűen van akinek könnyen megy, más meg éveket küzd, de most igenis úgy érzem, hogy szánok ennek a dolognak egy (fél) bejegyzést. Mégpedig azért, hogy kiadjam magamból és ne érezzek féltékenységet, mert hülyén hangzik, de lelkifurdalásom van miatta, mégiscsak biztos jó édesanya lesz és hát mindenkinek joga van szülni és különben is ki vagyok én, hogy tudjam milyen az ő életük, stb.
...amikor kicsit megpróbálom firtatni, hogy vajon az a százvalahány ember aki a blogra tévedt ki lehet, és érdekel-e egyáltalán bárkit is amit itt összeírok... Olyan jó lenne sorstársakkal "beszélgetni" az életünk nagy dolgairól, ha tudnám, hogy másnál mi hogy alakul, lehetne kölcsönösen szurkolni a másiknak (mert azért azt értitek, hogy a sorstárs az más, mint a fent leírt nőtársak:), vagy csak egyszerűen tudni egymásról. :)
Szóval gondoltam írok kicsit magamról/magunkról, hogy ne legyen annyira homályos a mi oldalunk, hátha más is kedvet kap, hogy megnyíljon.
30 éves vagyok, a férjem pedig hamarosan betölti a 40-et. Másfél éve határoztuk el, hogy kisbabát szeretnénk (bár én gyakorlatilag amióta az eszemet tudom Anya szeretnék lenni). A közelmúltban házasodtunk össze, Budapesten élünk, panaszra semmi okunk, a nagy átlaghoz képest jól fizető állásunk van (multi környezet, sales, marketing), illetve én kedvtelésből másoddiplomán elvégeztem az óvónőképzőt, de a piszkos anyagiak és az "úgyis hamarosan szülni fogok ahhoz meg jól jön a magasabb bejelentett fizetés" elv mentén nem dolgozom a szakmában...
Azt hiszem egyelőre elég lesz ennyi, a többit majd idővel. :)
Egyébként jó is, hogy leírtam az elején a negatívumokat, mert így a vége felé már nem is nyomaszt az egész.
Virágozzék minden virág. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése